Hát az úgy volt, hogy csütörtökön majd nem csinálok semmit suli után, de arra jutottam, hogy otthon is tudok pihenni, tehát inkább felpattantam egy vonatra, és lementem Aveiroba. Aveiro egy kisebb város, kb 50 kilométerre délre, óceánparton, kis csatornákkal, amolyan mini-Velence feelingje van. 

Persze a vasútállomása a legszebb, of course :D 

Másnap szervezett látogatás Bragába, ez inkább vallási jellegű település, sok templommal. Közülük a legszebb egy hatalmas domb tetején van, siklóval lehet felmenni hozzá, vagy egy majdnem 600 lépcsőfokból álló gyönyörű lépcsősoron, amit kápolnák és kutak szegélyeznek. Tényleg nagyon feelinges a hely.

Aztán szombaton két csoporttársammal nagy kirándulást tettünk a Douro völgyében. Reggel 9.15-kor van egy vonat, tömve volt emberekkel, sokan álltak is, nagyon népszerű turistahely. Ebben a völgyben terem az a szőlő, amiből aztán a portói borok készülnek. 

Először is egy random sztori a vonatról. Odaült hozzánk egy egyetemista csaj, mert csak ott volt hely. Amúgy voltak vagy 10-en, csak nem tudtak egymás mellé ülni. Ezután Réguában a csoporttársaim leszálltak, az egyetemisták pedig egy az egyben odaültek mellém, majd elkezdtek sörözni. Ezután elővettek valami sütit, majd úgy döntöttek, hogy engem is bevonnak a társaságukba, úgyhogy kezembe nyomtak egy nagy szelet sütit, majd egy srác megkérdezte, hogy kérek-e sört. Mire kimondtam, hogy "köszi nem", már a ki is nyitotta és a kezembe is nyomta, majd részletesen kifaggattak, hogy honnan jöttem, mit csinálok, megdicsérték a nyelvtudásom, és megígérték, hogy amint megérkezünk Pinhãoba, szólnak. Ahányszor lassított a vonat, egyből rohantak az ablakhoz megnézni, hogy hol vagyunk, nehogy ne szálljak le időben, majd Pinhãonál elbúcsúztunk, mert ők Pocinhóig mentek. Imádtak őket. :D 

A két csoporttársam a nosztalgiavonathoz ment, ami Régua állomásról délután indul, és Tuáig megy, aztán vissza. Ez annyiból különleges, hogy csupa régi vagon, fapados "ülések", viszont a fedélzeten van borkóstolás, helyi kajakülönlegességek, folklórcsoport akik énekelnek, tehát adja a portugál életérzést a dolog. Ugyanakkor drága, az út alig háromnegyed óra oda és háromnegyed vissza, ugyanakkor 40 euró. Szóval én inkább nem szálltam le Réguában, hanem továbbmentem Pinhãoba, és ott kis téblábolást követően megkezdtem a gyaloglást a Casal de Loivos-i kilátó felé. Casal de Loivos egy pici falu fent a dombokon, és hát az oda vezető út, bár mindössze 4,6 kilométer, de laza 200 méteres szintkülönbséget is jelent, szóval elég para volt. Lehet még keveset is mondtam a 200 méterrel. Szóval hosszú gyaloglás volt, a 36 fokos hőség sem volt segítségemre, dehát a jó dolgokért mindig meg kell szenvedni. Márpedig jó dolog volt, ilyen a kilátás fentről:

Aztán visszamentem Pinhãoba, és megvártam a következő vonatot, amivel elmentem Tua állomásáig. Itt megnéztem az egykori tuai kisvasút nyomvonalát, ami egy gyönyörű folyóvölgyben halad, viszont bezárták, az újranyitására pedig kb. semmi esély, mivel egy 4 kilométeres szakaszt épp most fognak elárasztani egy épülő vízerőmű kedvéért. Egyszerre sajnálatos, és egyszerre csodálatos is, ahogy néztem az épülő hatalmas gátat, a hozzá kapcsolódó rengeteg épülettel. 

Aztán megvártam a nosztalgiavonatot, csináltam róla pár képet, majd az esti vonattal visszatértem Portóba. Nem sikerült aludnom a vonaton, mivel ezek a vonaton is csak ordibálnak :D Végül 9 után értünk be Portóba, és mint kiderült, a 3 busz közül, amivel a belvárosból haza tudok jutni, a 203-as 20.50-kor, a 204-es 20.45kor megy utoljára, tehát maradta 200-as, amire 20 percet kellett várnunk. Shit happens.

22.40-kor már itthon is voltam, ahol sárgadinnyével és sonkával zártam a napot, köszönhetően a kedves házigazdák felajánlásának. :)