Lassan búcsút kell inteni az Ibériai-félszigetnek, szóval az egyik szemem sír, a másik nevet. :) 

Tegnap egész nap a városban mászkáltam, megtekintve néhány érdekességet, mint pl. a Teleférico, ami egy kabinos felvonó, és egész fasza kilátás nyújt a városra.

Aztán a királyi palota, amibe még mindig nem mentem be, de kívülről már háromszor is megnéztem :D 

Aztán a Puerta de Atocha, ami a legnagyobb vasúti pályaudvar itten, és aminek a csarnokát egy hatalmas pálmaházzá alakították.

Ma pedig úgy döntöttem, hogy mégsem mehetek úgy haza, hogy nem próbálom ki a spanyolok nagysebességű vonatainak egyikét (úristen, mennyire bántam volna utólag), úgyhogy elutaztam Toledóba. A sebességről annyit, hogy a cca. 80 kilométeres utat odafelé 29, visszafelé 24 perc alatt teljesítettük, ami azért elég jó, főleg a Budapest-Keleti - Zagyvapálfalva út 121 kilométerére vetített 2 óra 29 perces menetidővel összevetve. Jó, abban van egy átszállás is, problem explained, a MÁV is fantasztikus. :D 

Amúgy Toledo egészen szép hely, csak az idő az megint fenomenális volt, egész nap 34-36 fok, ami ugyebár a napon sima 45, így hát literszám toltam be a folyadékot, hogy ne száradjak ki. :D Ennek ellenére abszolút megérte, a középkori hangulat kifejezetten tetszett. :)

Hát ennyi volt az elmúlt két nap termése. Ma még hátravan a Parque del Retiro, holnap a Bernabéu (mit meg nem tesz az ember a barátaiért ugyebár), aztán 20.45-kor megyen a repülő Budapestre. 

Az az igazság, hogy igazából kicsit örülök, hogy végre hazamegyek, mert főleg az utóbbi hét nagyon sűrű volt, és már eljutottam az agyi fáradtság olyan szintjére, hogy aludni sem bírok. :D Mármint, ez a gyakori nyelv- és kultúraváltás (és igen, Porto és Lisszabon is ég és föld, kb. mintha nem ugyanabban az országban lennének) már kezd lefárasztani, és igen, szeretnék pihenni egyet a saját ágyamban, szeretnék vízipipázni a barátaimmal, szeretnék megenni egy doboz tejfölt, szeretném, ha anyukám főzne egy gulyáslevest, sőt, még dolgozni is be szeretnék menni. Egy kis megszokott életet szeretnék. Aztán majd egy hét múlva már jönnék vissza, ahogy magamat ismerem... :D 

Egy szó, mint száz, elképesztő volt ez a hónap, minden percét imádtam. És még van belőle 28 óra.

Buenos días a todos,

A tegnapi egész napos semmittevés és városban mászkálás után végül 21.25-kor felpakoltam magam a madridi gyorsra. Santa Apolónián igen komoly készülődés előzte meg a vonat indulását - hát igen, ez az egyetlen nemzetközi vonat, ami Lisszabonból indul. Végül is jogos, Madrid még nagyjából elérhető távra van, a többi város már inkább repülővel megközelítendő.

Az út elképesztően hosszú, és hát a 23 eurós turistaosztályra szóló ülőhelyes jegyemmel nyilván nem is tudtam túl sokat aludni - vigasztalt az olcsóság ténye legalább. Sikerült pont felébrednem, amikor Vilar Formosoban voltunk, ez a határállomás, úgyhogy el tudtam lélekben búcsúzni szeretett országocskámtól. :D 

Végül mindössze 40 perc késéssel futottunk be Madrid-Chamartín vasútállomásra, ahonnan egy laza 20 perces metrózással (átszállás nélkül, itten elég hosszúak a metróvonalak) meg is érkeztem a szállásra, amit még június végén lefoglaltam.

Perdóname, pero no tenemos ninguna habitación libre. Voy a llamar el otro hostal en el quinto piso, creo que ellos tienen una...

A hostel néni ezzel kezdett. "Elnézést, nincs már több szabad szobánk. Felhívom az ötödik emeleti hostelt, asszem nekik van egy". Ergo lefoglaltam a szobát, de mivel a srác, aki abban a szobában lakik, nem költözött ki hanem még marad egy kicsit, ezért nekem nincs hely. Értve.

Az ötödik emeleti hostelben egy nagyon kedves nő fogadott, aki végül fájdalomdíjként egy saját fürdővel rendelkező, légkondis, egyágyas szobában szállásolt el, természetesen ugyanazért a pénzért (3 éjszakára 78 euró). Szóval végül is jól jártam.

A nap felfedezése: még mindig beszélek spanyolul. :D 

Most pedig alszom, az ágy kényelme azért kicsit jobb mint a vonaté. Délután jelentkezem (vagy nem). 

Bizonyára álomkóros lettem. Legalábbis ezt jelentheti az, hogy éjfélkor már, és tizenegykor pedig még aludtam, majd délben kimásztam a városba, és fél háromkor már annyira álmos voltam, hogy haza kellett jönnöm. :D

Átadtam magam a lisszaboni életérzésnek. Mármint a lustaság terén. :D

Amúgy elképesztő hangulata van ennek a városnak. Ma két célpontot néztem ki, a São Jorge várat, ahová végül nem mentem be, csak kívülről néztem meg, meg a gloriai siklót, amivel a Bairro Alto nevű városrészbe lehet felmenni, ahonnan nagyon fasza a kilátás a város többi részére. Ezen kívül pedig csak céltalanul sétáltam, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, lévén sok olyan dolgot láttam, amit amúgy nem néztem volna meg.

És bizony ezek, a turistautaktól távolabb eső kis utcácskák azok, ahol az igazi lisboeták élnek, és engem ez a rész érdekel a legjobban. :)

Délután pedig random felszálltam a 18-as villamosra, és kimentem vele a világ végére, majd vissza, egy jó kis szocio-túrát téve a város kevésbé fejlett részein.

Aztán találkoztam az egykori portugáltanárommal, Patríciával, aki most már inkább barát, mint tanár. Egy éve láttuk egymást utoljára, amikor visszaköltözött ide, de mégis, semmi nem változott. Ittunk egy jó kávét a Café A Brasileirában, ami az egyik legfancybb kávézó Lisszabonban, majd néhány Pastel de Natát is ettünk (ami egy tradicionális portugál süti, nagyon finom ^^ ). Közben beszélgetés Magyarországról, Budapestről, Portóról, a nosztalgiáról, mindenről, ami eszünkbe jutott. Egy másodpercig nem tudtunk csendben maradni. Nem is gondoltam, hogy ennyire jó lesz majd megint találkozni. :)

Holnap újabb váltás, este irány Madrid, már fél lábbal ott vagyok. Már beszéltem a szállással is, spanyolul, remélem, nem lesz olyan nehéz a váltás. :D Rá vagyok pörögve nagyon a dologra amúgy, érzem, hogy Madrid is nagyon fasza lesz… :D

Áh, minden kétséget kizáróan ez volt életem eddigi legjobb nyara (eddig, és még van egy hónap). Persze minden nyárról ezt mondom. :D

Szóval Lisboa.

Lecsillapodtam, és túltettem magam azon, hogy el kellett hagynom Portót. :D

Szóval benyomások. Először is, kicsit olyan, mint New York. A fémszínű metrók, rajtuk egy csomó fekete, a lepukkant külvárosok… Másrészt elképesztően szép. Mindenről nagyon látszik, hogy itt régen elképesztő gazdagság volt, paloták, monumentális épületek, gyönyörű terek.

Életemben először próbáltak meg a nyílt utcán, fényes nappal kokaint eladni nekem, ráadásul ketten is. :D Végül elálltam az üzlettől.

Utaztam a pici villamoson, végre egyszer felfértem rá. Hát, kívülről szebb, mint belülről, és elég fura érzés úgy utazni, hogy a tömeg kvázi nekiprésel a villamos vezetőjének, aki sebességváltáskor oldalba bök a könyökével. Szóval egész gyorsan le is szálltam.

Tegnap este felmentem a kilátóba a Santa Justa-i lifttel. Ez egy 1902-ben épített lift, ami a város egyik alsóbb részét köti össze egy dombon lévő résszel, és felette van egy kilátó. A lift a tömegközlekedés része (!), úgyhogy bérlettel lehet használni, a kilátó pedig… pazar. Gyönyörű a kilátás, nagyon szép a város.

Ma pedig kiutaztam Sintrába, ahol minden a palotákról és a várakról szól – ez is egy rakat dombot foglal magában, mindegyiken paloták és várak, az uralkodó elit kedvelt helye volt, mert nagyon szép, és közel van Lisszabonhoz. Kb. 10 nagy palotát lehet megnézni, én kitaláltam hogy a Palácio da Penát fogom megnézni, mert hát az a leghíresebb. Végül mindenhol jártam ma, csak ott nem…

A Penához a 434-es busz megy, ami egy kört tesz a Castelo dos Mouros (Mórok vára), a Palácio da Pena és a sintrai vasútállomás között. Megláttam a buszmegállót, ott állt két 434-es is, felszálltam a legelöl álló buszra, majd vettem egy jegyet. Mikor leültem a helyemre, akkor jöttem rá, hogy ez a busz 403-as, és Cascaisba megy, Cabo da Roca érintésével. Gyors guglizás, Cabo da Roca Európa legnyugatabbi pontja, hát jó, legyen, nézzük meg. 50 perc buszozás után oda is értünk, leszálltam, egyből majdnem levitte a fejemet a szél, de amikor megláttam hogy mi van ott… OMG. A legrosszabb döntés lett volna ezt kihagyni. Kis sziklamászás után vissza is tértem az állomáshoz, hogy immár valóban felszálljak a 434-esre.

Ezúttal össze is jött. A mórok váránál le is szálltam, kipengettem a NYOLC eurós belépőt, de a látvány mindenért kárpótolt… Csodálatos. Ezután annyira késő lett már, hogy a Penába nem is esett már jól felmenni. Meg ott már a kerítésnél belépőt szednek, nehogy meglásd. :D 

Ezután történt az ominózus kokain felkínálás, majd vissza is tértem a bázisra. Hullafáradt vagyok, a széltől majdnem szétesik a fejem, és aludni akarok. És most fogok is.

Até amanhã!

Hát lezártuk az elmúlt háromhetes periódust. Ezt a posztot már Lisszabonból írom, a fullos kis szállásomról - egy laza 16-18 négyzetméteres, patentul kinéző szoba, vadiúj bútorokkal, síkképernyős tv-vel, felújított fürdőszobákkal (amik mondjuk shared bathroomok, de hát koliból jöttem, tehát nem gáz :D ), viszonylag elfogadható wifivel, ingyen kávé és tea, és mindemellé 4 éjszakára 89 euró úgy, hogy 3 perc sétára van egy metrómegálló, ergo egy pillanat alatt bent van az ember a központban. Zsír.

Reggel elég depressziós voltam, este összerámoltam nagyjából a cuccaim, de reggel nem bírtam tovább aludni 8-nál, mert az járt a fejemben hogy biztosan ott fogok valamit hagyni :) Úgyhogy leugrottam a boltba, vettem Luísának egy üveg bort, hogy mire hazaér, várja őt valami ajándékocska a hűtőben, aztán összecuccoltam, lefényképeztem a lakás részeit (mert azért emlékezni kell valahogy, nem?), aztán bámultam egy darabig az óceánt a szobaablakból, majd a lelki búcsú után kimásztam a vasútállomásra, ahol nagy meglepetésemre máris összefutottam egy csoporttársammal, a svéd-portugál, magyarul beszélő Sarával. Úgyhogy még egy kicsit dumálgattunk, aztán 3 óra utazás, majd a nagy kulturális sokk.

Lisszabon.

A metróra szerettem volna jegyet venni, de 20 eurósnál kisebb bankjegyeket fogad csak el. Tippeljetek, milyen bankjegyek voltak nálam kizárólag? :D Bankkártyát sem fogadott el, azt írta hogy unknown, úgyhogy mehettem is felváltani a 20 eurósom, hogy azután az üzemen kívüli mozgólépcső helyett a 25 kilós bőröndkémmel lemásszak egy lépcsősoron, majd a falatnyi kis metrószerelvényre feltuszkoljam magam másik kétszáz ember közé. 

Aztán átszállás egy másik metróra (mozgólépcső, HOL VAGY?!?), majd fel a felszínre (hahóóó, mozgólépcsőőő, leszakad a karom), majd megérkezés a szállásra, ahol a 2. emeleten van a kis szobám, de nincs lift (hál'Istennek a recepciós volt olyan rendes, hogy felcipelte helyettem :D ).

Úgyhogy most rövid pihi, aztán céltalan bolyongás az új helyen. A kezdeti nehézségek ellenére már most érzem, hogy fogom szeretni: az ablakon beszűrődő utcazene máris enyhíti a kis haragom. :) 

Az már most feltűnt, hogy igaza volt Vivianának tegnap, amikor azt mondta: Lisszabon LASSÚ. Valóban. A metrót egy mozgássérült teknős is könnyen megelőzi az alagútban, a villamosok is csak lépésben mennek (és nagyon kicsik, és ritkán járnak, ergo simán megesik hogy nem fér fel az emberfia), az emberek is csak andalognak az utcán, és a - természetesen itt is arcképes - egy napnál hosszabb időtartamra érvényes buszbérleteket 10 MUNKANAP ALATT állítják ki. Ergo ha most akarok egy havi bérletet, jövő utáni péntekre már várhatom is az elkészültét. Sürgősségiben plusz pénzért EGY MUNKANAP alatt készül el - Portóban kb. 5 perc volt nekik megoldani a dolgot, lévén egy mágneskártya az egész amire ráteszik az arcképed...

Mindegy, az első benyomások mindig eltúlzottak és hamisak, plusz annyira tetszett Porto hogy most úgyis mindenből azt akarom kihozni, hogy ott mennyivel jobb volt. Legalább ismerem a hibáimat... ;) 

Adéus amigos, holnap megírom az első real tapasztalataim :) 

Szép jó estét mindenkinek ;) 

Szóval, az elmúlt napokról néhány gondolat erejéig. Először is, elkezdődött a legunszimpatikusabb része a kurzusnak, a búcsúzkodás. Tegnap megtartottuk a búcsúebédet a többiekkel, mivel én ma nem értem rá suli után, plusz a két galego csaj is hazament ma napközben, úgyhogy a tegnap volt a legalkalmasabb. Garnélát és sült lazacot sikerült leküldeni ebédre, nagyon finom volt. Mindezt tetézve itthon kagylót és polipot vacsoráztunk, úgyhogy a tegnapi nap sikerült kimaxolni a seafood faktort. :D 

Ma elbúcsúztam a kedves házigazdámtól is, Luísa ugyanis esküvőre ment Trás-os-Montesbe, és csak hétfőn jön vissza, úgyhogy most enyém a kéró szombat délig, ami már csak másfél nap :( 

Szóval telik az idő, most már nagyon nincs semmi hátra, mármint itt. A nagy voyage még hátravan, úgyhogy fel kell készítenem a receptoraimat, eddig csak heti két napot utazgattam, most heti hetet fogok :D 

Ma délután bementem még a városba, kicsit megtekinteni a naplementét plusz megvárni hogy besötétedjen - nagyon szép ilyenkor is a város (mikor nem?). Visszafelé pedig az 500-as busszal jöttem, ami az óceánparton tesz ki, úgyhogy ott is sétálgathattam még kicsit - elég félelmetes éjjel, amikor a nagy fekete semmit lehet csak látni :)

Nagyjából ennyi. Nem egy eseménydús hét volt ez, ugyanakkor nem is annak volt szánva. 

 Szóval, újra elérkezett a hétvége, ami azt jelenti, hogy végre kizárólag azt csinálhatom, amit szeretnék – ez természetesen annyit jelent, hogy felpattanok egy vonatra, és megyek amerre látok, hiszen az itt létem alatt annyi mindent kell látnom, amennyit csak tudok. :) És bizony, sajnos már túl vagyok a félidőn, ketyeg az óra, négy és fél nap múlva irány Lisszabon. Négy és fél nap, ennyi maradt. Elképesztő, hogy már több mint két hete itt tanyázok, hogy máris úgy cikázok a városban és közlekedek a buszokon meg a kis utcákban, mintha itt élnék már mióta. Hiába, az új helyzetekhez való alkalmazkodás mindig jól ment :D Önfényezés off.

Szóval, szombaton Viana do Casteloba vezetett az út, amivel kapcsolatban már sikerült egy posztot megereszteni, a helyfoglalás és az első kocsi lezárása keltette mizéria kapcsán. Az idő ótvar volt, a ködben semmit nem láttam, pedig a dombon lévő templom egész jól néz ki, a kilátás onnan meg még annál is jobban nézne ki… csak hát nem igazán volt mit kilátni.

Tegnap azonban Guimarãesba vezetett az utam, ami egy nagyon aranyos kis város légvonalban kb. 50 kilométerre Portótól, az óceántól távolabb. Ez a klímán is megérződött: míg Portóban egész nap köd volt és viszonylag szar idő, addig ott 30 fok és verőfényes napsütés, ami rengeteg víz elfogyasztását tette szükségessé, hiszen egész nap úgy izzadtam mint egy ló. :D

Szóval, Guimarães. Egy nagyon fontos város az ország történelmében, ahogy ők mondják, aqui nasceu Portugal – itt született Portugália. Itt írták alá az egyik első olyan dokumentumot, ami Portugália alapítását bizonyítja, és egy ideig az ország fővárosa is volt – ekkortájt a délebbi részek mór uralom alatt álltak.

A város maga elég szépen megmaradt eredeti állapotában, a belváros várfallal van körülvéve, odabent kicsi, szűk utcák, gyönyörű épületek, rengeteg templom, múzeum, stb. Van egy szép vára, és van egy kabinos felvonó, ami a város határában lévő hegyre visz fel, ahonnan gyönyörű kilátás van az egész városra.

Szóval nagyon jól elvoltam ott, végre az időjárás is a kegyeibe fogadott.

Holnap vizsga, holnapután prezentációk. Lassan vége a sulinak. Azért még a tanulás is hiányozni fog. :)

Nem is olyan rég olvastam egy EU-s gyorsjelentést, ami az egyes országok vasúti személyszállításbeli helyzetét elemezte. Ebben a portugál vasutat Európa 3.-4. legrosszabbjaként tüntették fel. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden vonat lassú, szakadt és koszos, sokkal inkább azt, hogy ritkán járnak, szarok a csatlakozások és kevés helyre lehet eljutni. Namost, amióta itt vagyok, azért úgy hat-hétszáz kilométert már megtettem vonattal, úgyhogy van némi benyomásom.

Egyrészt, igen, tiszták. És kényelmesek. És mindegyiken van légkondi. És nem is olyan lassúak. Ellenben amint kimegy az ember a városok vonzáskörzetéből, máris olyan lehetetlen feltételekkel találja szemben magát, hogy azonnal elkezdi visszasírni a jó öreg MÁV-ot. Teszem azt, a Douro völgyében jártam múlt héten, és reggel van egy vonat 7.15-kor, majd 9.15-kor, majd 15.15-kor. Közben semmi. Busz sincs (bár az mindegy, úgysem szállnék fel rá :D ).

Ma Viana do Casteloban jártam, és olyan fél 1 körül úgy döntöttem, hogy nem dacolok tovább a köddel, hazajövök. Igen ám, de vonat csak 15.15-kor volt, úgyhogy mégis maradhattam még élvezni a 16 fokot és a sűrű ködöt. Fantastic. :D

Szintén mai történet a következő. A vonat amivel kimentem Vianáig, egy nemzetközi vonat, Vigoig közlekedik (Spanyolország). A portugál vasút honlapján meg tudod nézni a menetrendet, ugyanakkor jegyet csak az IC-kre és az AP-kre lehet venni (AP = Alfa Pendular, IC-nél eggyel magasabb kategória). Ergo, bár a rendszer képes lenne jegyet adni, ezt ők kényelmi szolgáltatásnak tekintik, és csak az IC/AP-re engedi megvenni. Okay, beletörődtem. Ugyanakkor, mivel a vonat nemzetközi, ezért a spanyol vasút oldalán is utánanéztem, és ott viszont lehet rá jegyet venni. Ergo portugál belföldi útra a spanyol vasút oldalán kell a jegyet megvenni. Fuck logic.

A jegyem az első kocsi 31-es ülésére szólt, ki is mentem hajnalok hajnalán (még 8 óra sem volt, az itt még simán éjszakának számít :D ) Porto-Campanhã vasútállomásra, és döbbenten tapasztaltam, hogy a 3 részes vonatból az első kocsi, ahová a jegyem szólt, le van zárva. A kalauzt megkérdeztem, aki azt válaszolta, hogy igen, le lesz zárva a kocsi, tehát keressek helyet a másik két kocsiban. Csakhogy ezekben a kocsikban az összes helyjegy el volt már adva, ergo minden hely foglalt volt. Ki is tört a forradalom, mindenki kiabált (ami még semmit sem jelent, hiszen minden élethelyzetben kiabálnak), és jogorvoslatot kértek a kalauztól.

A probléma a következő volt: az első kocsin elromlottak az ajtók. Ergo, ha oda beengedtek volna minket, akkor csak úgy tudtunk volna leszállni, hogy átmegyünk a második kocsiba, és ott igénybe veszünk egy ajtót. Úgy gondolták tehát, hogy megspórolván ezt a kemény tizenöt méteres sétát, szívesebben állnánk inkább másfél órán keresztül, miközben az első kocsi full üresen közlekedik, hiszen ELROMLOTTAK AZ AJTÓK! Hosszas győzködés után a kalauz végül kinyitotta a kocsit, ahová a jegyünk szólt, és figyelmeztetett minket, hogy nagyon nehéz lesz majd leszállnunk. Nyilván, hiszen legalább 15 métert kell sétálnunk majd az ajtóig. Borzasztó.

Szervezésből tehát egyes. Tulajdonképpen még a MÁV-nál is sokkal rosszabbul tudnak teljesíteni néha. :D

Visszafelé is akadt probléma természetesen. Úgy van a rendszer, hogy 25 év alattiaknak 25% kedvezmény jár. Vianában kértem a jegyem, bemutattam a személyim, majd a jegypénztáros közölte, hogy nem tudja, hogy mi ez. Mondtam neki, hogy ez egy személyi, meg hogy Magyarországon lett kiállítva, meg hogy magyar vagyok, meg hogy nézze már meg hogy 1992, hát persze hogy még csak 23 vagyok, de kellett győzködni picit, bár végül kiadta a jegyet. Sok a gond vele amúgy, hogy a magyar személyire mindent csak magyarul írnak rá, és ez fejtörést okoz nekik. :D

Odafelé ismét megismerkedtem egy útitárssal, akivel együtt üvöltöztünk a kalauznak hogy nyissa ki a kocsit. Egy kedves 50-60 közötti hölgy volt, Vianába ment a lányához, mert az unokájának szülinapja volt. Megérezte az akcentusomon, hogy nem idevalósi vagyok, de nem mulasztott el dícséreteket osztogatni ( o Senhor fala português muito bem = az Úr nagyon jól beszél portugálul). Mikor leszálltunk, jött a lánya, akinek bemutatott ( ele é a minha companhia de viagem = ő az útitársam), majd puszikkal köszöntek el, és sok sikert kívántak a továbbiakra. Továbbra is bírom az itteni embereket. :D

Délután még hadakoztam egy kicsit a buszokkal (milyen már, hogy az utolsó 207-es busz, amivel a vasútállomásról közvetlen haza tudok jönni Fozba, szombaton 15.18-kor megy? Ez nem élet így, Mónikám!), aztán hazajöttem, és úgy bealudtam, hogy mire felébredtem, már minden környékbeli bolt bezárt. Szóval feltúrtam a hűtőt, és egy abszolút nem finom mirelit csibeburgert ettem, azóta is fáj rágondolni. :D

Most pedig irány tanulni, kedden vizsga, szerdán prezentálok (természetesen a görög válságról, hát mi testhezállóbb témát találhattam volna? :D ), aztán lassan vége. Fáj kimondani, nagyon begyorsult az idő mostanában, és durva, hogy két hét múlva ilyenkor már Madridban leszek, és rá egy napra már megyek haza… Az vigasztal, hogy tuti visszajövök. :)

Ennyit mára. Até já!

Na, végre van egy kis időm írni. Igazából lett volna az elmúlt napokban is, de inkább ráfüggtem újra a Sid Meier’s Civilization IV-re (szia Réka! :D ). Szóval nem írtam.

Nem történt sok különös ezen a héten by the way. Tegnap volt egy vezetett túránk Porto történelmi belvárosában, lementünk Ribeirába, aztán kiültünk sörözni a srácokkal. Kicsit hülyén hangzik ez a srácok, főleg, hogy az átlagéletkor erősen 30 fölött van. :D

Szóval a srácok. Mostanra abszolút kialakult a csoporton belül egy kisebb csoport, akik mindig együtt reggelizünk, együtt ebédelünk, ebéd után együtt megyünk valahová, meginni egy jó sört, vagy csak enni egy fagyit, vagy csak nem tudom. Bármi. Arra gondoltam, hogy itt az idő bemutatni őket, csak hogy nagyjából képbe legyetek azzal kapcsolatban, hogy kikkel is töltöm az időm nagy részét.

Az első bemutatnivaló ember Rosalia. Spanyolországból, azon belül is Murciából jött. Egy negyvenes angoltanárnő, aki elvált, és minden nyáron kijön egy ilyen kurzusra, ami neki egyszerre nyaralás, egyszerre a „jó pap holtig tanul” elv gyakorlatba ültetése is. Igazán jó társaság, jó ötletei vannak, a kis csapat egyik lelke.

Viviana kb. ugyanolyan idős, mint az előbb említett Rosalia. Argentínából származik, de 25 éve Olaszországban él, és fordítóként dolgozik. Kb. ugyanolyan a személyisége, mint Rosaliáé, bár kissé kevésbé érdeklődő.

Fabián a társaság következő lelke, ő mondjuk inkább hozzám áll közelebb korban, úgy 26-28 lehet. Venezuelai, de 2 éve Portóban él már. Bölcsész, nagyon művelt, ugyanakkor nagyon vicces is. :D

Sara, a személyes kedvencem, persze azért, mert tud magyarul. :D Ő mondjuk csak 19, de élt már Svédországban, Portugáliában, Angliában, Franciaországban, és Magyarországon. Az állatokkal csak svédül tud beszélni, számolni magyarul szokott, a testvérével svédül beszél, az apjával portugálul, az anyjával arabul. Lenyűgöző.

A két galego csaj, Mara és Catuxa határesetek, annyit nem lógnak velünk, de azért ők is a társaság tagjainak számítanak. Ők évek óta Londonban éltek, azonban most ideköltöznek Portóba, már megvan az albérletük is. Itt fognak dolgozni. Két harminc körüli csaj, nagyon jó arcok, és hát, lévén galegók, viszonylag jól beszélnek portugálul, és nagyon gyorsan tanulnak.

Kaori az utolsó tag, ő japán. A férje portugál, és két gyerekükkel itt laknak Portóban, hogy a gyerekek megtanuljanak portugálul. Két-három évet maradnak még, aztán visszaköltöznek Tokióba. Ő a legérdekesebb tagja a társaságnak, lévén japán, és hát eléggé különbözik tőlünk. Mindig imádjuk hallgatni a sztorijait a japán és a portugál kultúra különbségeiről. Ebből a szempontból én is egyfajta furcsaság vagyok a csoportban, mert ugye rajtam meg Kaorin kívül valamilyen szinten mindenki ugyanahhoz a latin kultúrkörhöz tartozik, ergo engem is mindig szeretnek hallgatni, amikor Magyarországról beszélek, hiszen azért sok mindenben különbözik.

Na, ennyit rólunk.

Amúgy ma végre kipróbáltam a francesinhát, ami tulajdonképpen egy sonkás-főtt disznóhúsos hatalmas szendvics, az egész sajttal bevonva, megsütve és szósszal leöntve, mindez sült krumplival. Kb. 5 órája ettem meg, és azóta sem nagyon tudok kajára gondolni, de mozogni sem. :D Tegnap meg bacalhaut ebédeltem, ami tőkehal, és itt nemzeti kajának számít. Az is nagyon zsír volt, bár nekem, mint abszolút nem halevő embernek, azért fura.

Holnap pedig újra vonatra szállok, hogy Viana de Casteloba utazzak, holnapután Guimarães az útícél. Ma fogtam fel, hogy tulajdonképpen 12 nap múlva már Madridban leszek (megláttam a vonatjegyem), és az már az utolsó előtti állomás, onnan már csak Budapest :( Kicsit kezdek pánikolni. :D Az első pár nap lassan telt, sajnos egyre gyorsulnak a dolgok. De ha máskor nem is, legkésőbb jövő nyáron tuti visszajövök, már csak az megérte azt a rohadt sok pénzt, amit elköltöttem, hogy ezeket az embereket megismerhettem. :)

Ennyit mára.

Até logo! ;)

Egy gyors történet máról.

Mint már említettem, nagyon sokfélék vagyunk a csoportban. Szinte mindenki kevert nemzetiségű valamilyen szinten, vagy már itt él egy ideje, mindenesetre nagyon világlátottak. 

Van azonban köztük egy lány, aki mindenkin túltesz.

Libanoni anyuka, portugál apuka. Svédországban született, majd mivel portugál az apja, ezért a portugál állampolgársággal is rendelkezik. Franciaországban és Angliában tanult, de Szíriában is éltek picit. Ilyen egyszerű háttérrel rendelkezik.

Ma az órán a megszorításokról volt szó, és nevetve közöltem hogy persze hogy ismerem ezt a szót, hát megszorítások otthon is voltak. A tanár megkérdezte, hogy hogy mondjuk magyarul azt, hogy megszorítás, és kimondtam a szót, majd vicceskedve mondtam, hogy de hát a megszorításokat egész Európában ismerik.

És a lány rámnézett, és annyit mondott, mindenhol. Tökéletes magyarsággal.

11 évig éltek ugyanis Érden és Budapesten. 

Mondtam is neki, hogy furának is tűnt nekem, hogy 14-en vagyunk, és csak én beszélek magyarul :D